7. fejezet

Szijasztok!

Boldog Mikulást vagy mi a szösz. :)

Nos ezt a részt nem mondhatnám túl édesnek így nem éppen megfelelő Mikulás ajándék, bár az elejétől kezdve Meut szemszög, úgyhogy kitudja! A lényeg, hogy fogadjátok sok szeretettel. :)

A részhez túl sok mindent nem fűznék. Remélem tetszeni fog.

Puszi,

Vii

„I wish I hadn't seen all of the realness. And all the real people are really not real at all. The more I learn. (…) The more I cry. (…) As I say goodbye to the way of life I thought I had designed for me.”

Nelly Furtado – Try

„Bár ne láttam volna a valóságot. S az őszinte embereket, akik egyáltalán nem is őszinték. Minél többet tanulok, (…) Annál többet sírok, (…) S elbúcsúzom attól az élettől, melyről azt hittem, megterveztem magamnak.”

Nelly Furtado – Megpróbálom

Mesut szemszöge:

Lassan kortyolgattuk a koktéljainkat közben pedig beszélgettünk, de láttam Mayán, hogy nem tud igazán felengedni. Ismét választhattuk volna a könnyebb utat. Csak fel kellett volna állnunk és elmenni, de erősebbnek tűnt Ő annál, mit hogy csak úgy elsétáljon. De miért is tette volna? Nem neki kell rosszul érezni magát. Normálisan neki is ott kellene ülnie annál az asztalnál. Normálisan…

- Öhm, ne haragudj. – Lépett oda mellém egy lány abból a társaságból.  Hátranéztem a vállam felett. A többiek némán figyelték a futárt és Maya megfeszült mellettem. Kezemet az ölébe ejtett kezére tettem.

- Minden rendben?

- Aham. – Bólogatott bizonytalanul. Megszorítottam a kezét majd lassan a lány felé fordultam.

- Igen?

- Öhm… Szóval Te nagyon hasonlítasz valakire… – Kezdte tétován. Kis híján hangosan felnevettem. Itt vagyok Mayával és valós önmagammal, erre ezek még mindig kételkednek.

- Leginkább saját magára. – Vetette oda Maya, amin már tényleg nevetnem kellett.

- Te tényleg Mesut Özil vagy?

- Azt mondják.

- De most komolyan, Te vagy Mesut Özil?

- Mutassak személyit vagy mi?

- Nem. Nem kell. Csinálnál velünk egy közös képet? – Maya a kérésre hangosan nevetni kezdett. Nem volt boldog nevetés. Kihallatszott belőle a keserűség. Felnézett a tálcákkal borított mennyezetre, amik dekorációként szolgáltak.

- Ami azt illeti, mint látod, társaságom van és nyugodt estére vágytunk…

- Csak egész nyugodtan. - Szakított félbe Maya. – Ugyan miért mondanál nemet? Ők is csak szurkolók. És ez csak egy kép, amire nagy valószínűséggel csak te férsz majd rá. Itt mindenkinek akkora arca van és olyan vastag a bőr a képén... Kizárt, hogy ráférnének. Igazából az is meglepő, hogy ide egyáltalán befértek, de egész nyugodtan. Engem nem zavar. Odakint megvárlak, itt kicsit fojtogat a levegő. – Mondta és lehúzva maradék italát kitette a pénzt a pultra és lazán emelt fővel kisétált. Nem volt nagyképű inkább csak bosszantotta a volt osztálytársai pofátlansága. Az elképedt arcuk ért volna meg egy fotót. Beálltam egyetlen kép erejéig és adtam néhány autó grammot.

- Köszönjük. Nagyon rendes tőled és bocs hogy megzavartunk.

- Már megszoktam, hogy úton útfélen leszólítsanak, és nem engem, hanem a Mayával közös esténket zavartátok meg.

- Ja, tényleg, megmondanád neki, hogy puszilom. - Meg se kellett volna lepődnöm, de mégis sikerült. Hogy képzeli? Abban a pillanatban egy dolgot akartam, távol tartani Mayától ezeket az embereket és már egyáltalán nem tűnt annyira jó ötletnek, hogy felfedtem magam.

- Azt javaslom, hogy kerüljétek el Őt nagy ívbe. Nincs rátok szüksége. Nem kér az érdekbarátságotokból. Felejtsétek el, hogy létezik. Úgy, ahogy eddig is tettétek. További jó szórakozást. – Mondtam és részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést. Sarkon fordultam. Elemi erővel tört rám a harag ezek iránt az emberek iránt. És mellette ismét mardosott a bűntudat, de most egészen másért. Most örültem, hogy Ők nincsenek Maya közelébe. Örültem, hogy önzőségem miatt, Ők nem kerültek hozzá közelebb.

Zsebre tett kézzel álltam meg előtte és próbáltam kitalálni mennyire zaklatták fel a bent történtek.

- Mint látod semmitől se fosztottál meg. – Mondta végül csendesen. - Nem tartom valószínűnek, hogy máshogy alakultak volna a kapcsolataim, ha velem maradsz. Valójában hálás vagyok neked. Tudom milyen rossz érzés elveszíteni valakit, aki közel áll a szívünkhöz. Jobb, ha minél kevesebb embernek áll módjába bántani és bánatot okozni. – Ne, ne, ne. Nem akartam, hogy ennyire negatívan lássa a dolgokat.

- Ne a végét lásd egy kapcsolatnak.

- Nem azt látom. Csak számolok vele.

- Hogy lehetnél boldog, ha azt várod mikor lesz vége?

- Nem várom, csak tudom, hogy semmi sem tart örökké. – Mosolyodott el halványan. – De most hagyjuk ezt. Menjünk. – Fogta meg a kezem és húzni kezdett. Mikor érezte, hogy megadom magam el akarta engedni, de nem engedtem. Nem akartam elengedni őt.

Egyre jobban belemerültünk az éjszakába, ahol a hétköznap is épp olyan pörgős volt mint a hétvége.Egy forgalmasnak tűnő hely előtt torpant meg.

- Van kedved táncolni?

- Mi? Táncolni? Nekem? Nincsenek itt kicsit sokan? – Hadartam a kérdéseimet.

- Mes, sok a kérdés. Lazíts. Itt az emberek egymással vannak ugyan elfoglalva, de egészen más értelemben. – Mosolygott én pedig kíváncsibb voltam annál mintsem nemet mondjak neki.

A bejáratnál megállt és régi ismerősként köszöntötte a kidobó. A pasinak még a mosolya is félelmetes volt, de látszott, hogy örül Mayának. Ő pedig ugyan kedves volt, de nem nyitott a férfi felé. Volt egy határ közte és az emberek között, egy gát, amin túl nem engedett. Legalább is nem sokaknak. Szerencsém volt a szerencsétlenségemben, hogy bár miattam lett ilyen, engem mégis közel engedett.

- Gyere. – Lépett közelebb és miután a csuklómra tekerte a szalagot izgatottan nézett rám. – Készen állsz? – Kérdezte lázasan én pedig mosolyogva bólintottam. Nem volt ismeretlen számomra az éjszakai élet bár tény hogy nem vetettem bele magam minden szabadidőmben.

Egy hosztesz ajtót nyitott és beléptünk. Ami a szemem elé tárult az egészen más volt. Valahogy valami egészen más környezetet vártam Mayától. Az első dolog, ami eszembe jutott az a megtestesült erotika. Pislogni se mertem miközben próbáltam nem teljesen idiótának tűnni. A kintinél is fülledtebb és párásabb volt a levegő, amit a mennyezeten lógó három széles ventilátor kevert. Az alkohol a füstgép édes füstjének illatával és a táncoló tömegével keveredett. Fények villództak meg-megvilágítva a lent összesimuló testeket. Olyan volt mintha mindenki bensőséges viszonyba lenne mindenkivel. Nekem túl intimnek tűnt, túl intenzívnek. És valahogy nem tudtam elképzelni Mayát a többi ember között. Valahogy nem állt össze a kép. Ő és ez a hely, távolabb már nem is állhattak volna egymástól. Viszont ha tévedek, akkor én álltam nagyon messze tőle. Attól, hogy ismerem.

Persze, itt se volt muszáj párba táncolni, de a nem átlagos zene megkívánta. Szinte buzdította az ott lévőket arra, hogy egymáshoz érjenek, hogy táncoljanak.

- Jössz? – Biccentett Maya a tánctér felé. Máris?

- Iszom valamit, Te nem kérsz? – Kérdeztem és amellett, hogy tényleg szomjas voltam húzni szerettem volna az időt.

- Nem köszi, de Te igyál csak, lent leszek. – Kiabálta túl a zenét. Nem tetszett az ötlet, hogy egyedül megy le, de arckifejezésem láttán elmosolyodott. – Nagylány vagyok Mes. – Igaza volt. Ideje volt ezt végre felfognom. Bólintottam és bár inkább vele mentem volna mégis a pult felé fordultam. Kikértem egy üveg sört és a korláthoz mentem, ami teljes szélességében és hosszúságában körbeölelte a néhány méterrel lejjebb lévő táncteret.

Fent asztalok és székek voltak, de az emberek nagy része azonban állt és hozzám hasonlóan a tömeget vizslatva figyelt. Tekintetemmel Mayát kerestem. A zene több volt, mint jó. A lüktető ritmus elég lassú volt egy érzéki tánchoz és elég gyors ahhoz, hogy egyszerűen csak szórakozz. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy ez inkább az előbbiről szól.

Kész csoda volt, hogy sikerült kiszúrnom Mayát a tömegben. Egyedül volt és átadta magát a zene ritmusának. Senki nem ment a közelébe és senki nem ért hozzá. Arckifejezése bezártságot tükrözött. Annyira megközelíthetetlennek és elérhetetlennek tűnt, abban a pillanatban, még nekem is. Nem volt kihívó se öltözködésében, se viselkedésében, de csábító volt és a mozgása érzéki. Ahogy néztem, az ártatlan kislány képe szépen lassan darabokra hullott bennem. Kitisztult a látásom és azt láttam, amit és akit kellett. Egy szép fiatal nőt.

Dávid a semmiből tűnt fel és lépett mögé. Tenyerét a csípőjére téve hozta magához közelebb és Maya úgy simult az ölelésébe mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Megfeszültem, ahogy néztem őket. Kettejük kapcsolata több volt egyszerű barátságnál, több mint, amit én szerettem volna, több mint, amit képes voltam elviselni. Szőke haja copfba volt összefogva. Davi megfogta a gumit, kihúzta és beletúrt a hajába. Ő pedig vállára döntötte fejét. Olyan erővel szorítottam a korlátot, hogy az ujjaim belefehéredtek. Tekintete az enyémbe villant és a birtoklási vágy, amit benne láttam ködbe burkolta a józan eszem. Elfordítva fejét belecsókolt a nyakába. Ezzel tudatta velem azt, amire már percekkel ezelőtt rádöbbentem. A napok óta bennem kavargó érzelmek abban a pillanatban értelmet nyertek. Féltékeny voltam és nem akartam, hogy Mayából bárki többet kaphasson nálam. Én akartam a minden lenni az életében. Még mielőtt bármit tettem volna Maya reakciója arra késztetett, hogy maradjak és figyeljem. Felkapta a fejét az érintésre és meglepettség suhant át az arcán. Kérdő tekintettel fordult meg. Dávid felemelt kézzel próbálta nyugtatni, aztán elkövette azt a hibát, hogy felnézett rám. Mindössze egy pillanat volt az egész, de Maya figyelmét nem kerülte el. Felém fordult és mikor meglátta, hogy őket nézem nem láttam rajt mást csak a csalódást. A csalódást, ami nem nekem szólt. Visszafordult és alig pár pillanat múlva Davi elhátrált majd elment. Maya egy röpke pillanatra rám nézett és ez elég volt, hogy lássam, amint bezárkózik, teljesen.

Nem figyelt másra csak a zenére, az egyetlen dologra abban a pillanatban, aminek képes volt megadni magát. Képtelen voltam levenni róla a szemem. Az pedig hogy valaki másra nézzek elképzelhetetlen volt. Belekortyoltam a már megmelegedett sörömbe és undorodva tettem le. Nem mentem el másikért figyelni akartam Őt. Vigyázni rá. Látni. A nap mind a 24 órájában. Mellette lenni nappal és éjjel.

Ajánlott zene / magyar szöveg

A Dj új számot kevert, amit már nagyon régen hallottam, de sosem figyeltem igazán a mondanivalójára. Hosszú percek óta Maya először mutatott valami érdeklődést a külvilág felé, felém. Megállt mikor felcsendült a dal és egyenesen rám meredt. Még abból a távolságból is láttam, hogy emelkedik és süllyed a mellkasa a szapora és mély levegővételtől. Jól tudtam, hogy nem a tánc váltotta ki belőle ezt. Bizonyos értelembe messze voltam tőle, de valójába sosem éreztem magam hozzá ennyire közel. Összekötött minket a dal és igaz volt, túlságosan igaz. Mint egy el nem mondott vallomás, olyan ami nem lett szavakba öntve, de nem is kellett. Mikor vége lett a számnak elindult felfelé én pedig elé mentem, hogy a karjaimba zárjam.

Éreztem, hogy közelebb engedett magához, egészen közel. A falak még álltak, de sikerült átmásznom rajta és eldöntöttem, ha törik, ha szakad, ezen az oldalon maradok. A jó oldalon, mellette.

- Menjünk haza. – Mondta félhangosan a fülemhez közel.

- Menjünk. – Simítottam hátra párától nedves haját és kisétáltunk a szórakozóhely ajtaján. A sétány már elcsendesedett. Alkoholtól mámoros fiatalok lézengtek és minden padra jutott néhány összebújt pár, akik nem törődve az esetleges közönséggel falták egymást. Zavarba ejtő gátlástalansággal térképezték fel a másik testét, de ilyen volt maga a hely is. A zene a környezet a hangulat az összes együttvéve pontosan erre buzdította a fiatalokat.

- Hogy tetszett a hely? – Törte meg Maya a csendet.

- Hát. Hogy is mondjam, elég egyedi.

- Nem ezt vártad? – Mosolygott.

- Tőled nem. – Vágtam rá egyből. Csalódottan húzta el a száját. – Ne érts félre. Csak véletlenül tudom, hogy még nem voltál szerelmes és… - de belém fojtotta a szót

- Rossz az informátorod. – Morogta. – Szeretem ezt a helyet, mert jó a zene és jó a hangulat. Egyébként meg nem hiszem, hogy egy ilyen helyen szükség van mélyebb érzelmekre. Ide nem csak azok járnak, akik „szeretetre” vágynak. Már ha az szeretet, hogy valakivel döngetsz az egyik bokor alján, akit nagy valószínűséggel soha többet nem látsz majd. És örülhetsz, hogy nem kapsz el tőle semmit, ha nem vagy elég józan, ahhoz hogy gumit használj. Megnyugtatlak, én nem azért járok szórakozni, hogy kielégítessem magam egy ismeretlennel.

- És hogy állsz az ismerősökkel? – Kérdeztem még számomra is meglepő nyugodtsággal, pedig egyáltalán nem ezt éreztem, ha rá és Dávidra gondoltam, kettőjükre. Viszont egyből megbántam, nem volt jogom kérdőre vonni, pedig szerettem volna tudni mégis mivel vagy kivel állok vagy álltam szembe. Már semmiben voltam biztos. Mire az a birtokló tekintet és az üzenet, hogy nem adja fel.

- Figyelj Mes. – Sóhajtott fáradtan. - Egy seggfejből elég volt erre az estére. Téged had ne kelljen már elküldenelek. – Mondta indulatosan.

- Ne haragudj, semmi közöm hozzá.

- De van és el is fogom mondani. Szeretnék őszinte lenni veled. Bizalmat kértem és ezt szeretném viszonozni. Nem tudtam el akarom-e majd valamikor is mondani, de a ma este után úgy érzem, el kell. Tőlem tudd majd meg és ne mástól, ne úgy, ahogy más akarja, hogy tudd.Azt szeretném, ha az én szememmel látnád az életem, hogy értsd a döntéseimet a tetteimet. És ha ítélkeznél, azt szemtől szembe tedd majd meg. – Úgy beszélt mintha valami hatalmas bűne lenne és ez akaratlanul is szorongással töltött el. Tudni akartam. Megszabadulni ettől a kellemetlen érzéstől, de várnom kell. Várni addig, míg Ő úgy nem dönt, hogy elmondja.

Egyre távolabb kerültünk az éjszakai élet maradékától. Hajnalodott. Utunk a part mentén vezetett. Hallottuk a vizet, ahogy hullámokba a köveket nyaldossa a tücskök zenéjét a békák kuruttyolását. Az idő friss volt szinte üdítő a rekkenő hőség után és előtt. Csendben sétáltunk el a még alvó házak mellett.

- Nem fázol? – Kérdeztem Mayát.

- Nem vészes. – Felelte, de karommal átöleltem a vállát, közelebb húztam magamhoz és megdörzsöltem a felkarját. Hálásan nézett rám.

- Elkényeztetsz. Könnyű ám hozzászokni a jóhoz. – Mosolygott.

- Csak egész nyugodtan.

- Nem nagyon hiszem, hogy az okos dolog lenne. – Kérdőn néztem rá, mire folytatta. – Mindketten tudjuk mi a helyzet és az, hogy itt vagy múló állapot. Hiszem, hogy most minden másképp lesz, de a virtuális éned nem ad majd nekem ennyit, úgyhogy csak okosan kényeztess. - Felnevettem. Nem voltam benne biztos, hogy eszemre hallgatok mikor vele vagyok.

- Ismered azt a mondást, hogy élj a mának? – Kérdeztem végül.

- Minden nap eszerint élek.

- Akkor nem értem.

- Ha a múltba élnék, még most is rettegnék attól, hogy újra csalódni fogok, ha a jövőt nézném, akkor nem engednélek magamhoz ennyire közel ugyanezért, de van egy másik mondás miszerint az élet túl rövid. – Mondta mosolyogva és bár viszonoztam éreztem, hogy valami nincs rendben, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi az.

Mire ágyba kerültem már világosodott. A reluxa rései között beszűrődtek a felkelő nap sugarai. Ahogy párnát ért a fejem az ajtó halkan kinyílt és csukódott. Maya az ablakhoz ment és amennyire csak tudta kizárta a fényt. Összehúzta a sötétítő függönyt és már felemelt takaróval vártam, bebújt mellém és megint csak elcsodálkoztam azon, hogy mennyire vékony és mennyire elveszik az ölelésembe.

- Szeretném, ha tovább tartana az éjszaka.

- Beszélgetni szeretnél?

- Szeretném elmondani, szeretném, ha tudnád.

- Hallgatlak.

- Életemben egyszer voltam szerelmes, de viszonzatlan volt és kimondatlan. Sosem mondtam el, mert mikor rájöttem mit is érzek valójában már késő volt. Az érzés meghalt, még mielőtt élhetett volna. Legalább is azt hittem, de csak eltemettem. Igaz, hogy nem ismerkedtem, de nem is vonzott senki úgy hogy egyáltalán ez az érzés fellobbanjon valaki más iránt. Nem tudom milyen is az az édes pusztítás, amiért az emberek annyi mindenre képesek. – Hallgatott el és sóhajtott egy nagyot, aztán folytatta. – Davi más volt. Mindenkitől különbözött. Meséltem már róla. – És én emlékeztem rá. A beszélgetésre és a ma estére is. Amellett, hogy ott zakatolt a több mint barát kijelentés még napokkal azelőttről már tudtam, miként több. – Ő olyan volt, mint egy kapaszkodó az élethez. Tényleg nem tudtam hogyan tovább. Túlélni akartam és nem élni. Ő rángatott ki abból a semmiből, amiből nem tudtam szabadulni és újra megtanított élni. Mindketten küzdöttünk a bizalommal. Annyi különbség volt, hogy Davi ismerkedett, de könyörtelenül érzelemmentes volt, kihasználta az embereket főleg nőket, ahogy őt kihasználták. Én voltam az egyetlen, akit nem volt célja bántani. Rádöbbent arra, hogy nem kell se a pénze se a hírneve. Egymás összetört darabjait ragasztgattuk, de sosem gyógyultunk meg igazán. Egyikünk se engedett közel magához érzelmileg senkit. Dávidnak ment az érzelem nélküli sex. Gazdag volt, jóképű és népszerű, de együttlétei sosem szólt többről, mint egy éjszakáról. Tipikus rosszfiú stílusa engem is vonzott, de úgy gondoltam, hogy ha ennek hangot adnék, az tönkretenné azt, ami köztünk van. Ritka pillanatok egyike volt mikor szombat este pizzáztunk és nem valami nagyszabású házibulin nyomultunk. Az egyik ilyen alkalommal rajtam felejtette a tekintetét, mint kiderült nem az volt az első csak nekem, amit észrevettem. Zavarba ejtő beszélgetést folytattunk arról, hogy milyennek találjuk a másikat. – Élesen szívtam be a levegőt. Nem voltam benne biztos benne, hogy hallani akarom a folytatást. – Nem akkor nem történt meg. – Mondta. – Egyszer sem beszéltük meg, mindig a helyzet adta, de csak akkor, ha mindketten akartuk.

- Hányszor? – Bukott ki belőlem a kérdés. Csak pár pillanat múlva válaszolt.

- Nem tudom. Sosem számoltam. Nem használtuk, hanem élveztük egymást. Nekem csak ő volt. Tudom, hogy nem normális ilyen kapcsolatban keveredni, de valamilyen oknál fogva képesek voltunk ezt úgy kezelni, hogy nem okozott gondot a kapcsolatunkba. Elítélhetsz, de Ő volt az egyetlen, akiben képes voltam megbízni. – Magamhoz szorítottam és nagyot nyeltem. Ismét rám tört a lelkiismeret furdalás, amiért miattam egy ilyen kapcsolatba keveredett. Féltékenységet, amiért vele és félelmet is, hogy talán még mindig. – Nem ítéllek el. Sosem tenném. – Arcomat a hajába temettem és puszit nyomtam a fejére.

- Mindketten tudtuk, hogy ez nem mehet így örökké. Nem fair se vele se velem szembe. Megpróbálhattuk volna, de Davi nem ismeri a hűség fogalmát. Szerinte képtelen rá, ami szerintem nem feltétlenül van így, csak még nem találkozott azzal a lánnyal, akiben képes lenne megbízni. Mindenesetre aznap mikor jöttél megbeszéltük, hogy nincs több testiség.

- Akkor mi volt az a megmozdulás a clubba? – Kérdeztem őszinte kíváncsisággal.

- Féltékenység, ami a legalattomosabb dolgokra készteti az embert. – Mondta, de kihallatszott a hangjából, hogy ennél kicsit többről van szó. Viszont nem tévedtem mikor Dávid némán harcba hívott egy olyan csatába, ami Mayáért folyik. Amit valamelyikünk kénytelen lesz majd feladni. Tudtam mit akarok és láttam, hogy Ő mit akar, de mindez nem számított, mert a döntés Mayáé volt talán a szíve legmélyén már ő is tudta, hogy választani kell és nem barátot.